Melyik az a sportág, amelyben a pályafutást jobban veszélyezteti a passzív dohányzás, mint mondjuk egy keresztszalag-szakadás? És amelyikben kilenc kézmozdulattal akár ötmillió forintot lehet keresni? Nem kell kutakodni, csak szétnézni, mondjuk egy kocsmában. Ez a sportág ugyanis a darts.

A legnagyobb alakja pedig Phil Taylor. Tizennégyszeres világbajnok, 1994 óta csak egyszer nem jutott a vb-döntőbe, számolatlanul nyeri a versenyeket, keresi a pénzt, csak az elmúlt két évben 957 ezer fontot (nagyjából háromszázmillió forintot) dobált össze, több mint a dupláját, mint a kereseti listán mögötte következő holland Raymond van Barneveld. Ketten vívták a múlt hét végén a londoni Alexandra Palace-ban a Professional Darts Corporation világbajnoki döntőjét, és Taylor simán 7–1-re nyert.

Nem volt azonban ilyen sima a The Power, azaz az Erő becenéven futó sportoló karrierje. Burslemben született, Stoke-on-Trent egyik városrészében, ma is ott lakik, csak egy kicsit jobb körülmények között. Egy olyan házban nőtt fel, amelyet az apja ötven fontért vett. Az emeletre nem mertek felmenni, mert leszakadhatott a mennyezet, az ablaktáblákban üveg helyett deszka volt, nem volt a házban víz, és a villanyt is a szomszédból kapták, már ha fizetni tudtak érte. Az apja a közeli csempegyárban dolgozott, de a heti fizetése legfeljebb csütörtökig volt elég, ha nem akartak éhen halni, akkor pénzt kellett szerezniük a hétvégére: színesfémet gyűjtöttek, és azt adták el.

Amikor Phil 16 éves lett, otthagyta az iskolát, és elment dolgozni: vécépapírtartókat szerelt össze egy gyárban. Ameddig bírta, aztán többnyire inkább munka nélkül volt. A nagy változást egy véletlen hozta. A feleségével, Yvonne-nal 1985-ben betért egy pohár italra a közelükben lévő The Crafty Cockney nevű kocsmába, a helyet az akkori dartsvilágbajnok Eric Bristow üzemeltette. A tulaj éppen a feleségével dobálta a nyilakat, ezt csodálta a Taylor házaspár.

Fél évvel később Phil Taylor egy dartskészletet kapott a feleségétől a születésnapjára. És elkezdett szórakozásból dobálni. A lelkes amatőr egy idő után feltűnt Bristow-nak, és úgy döntött, felkarolja a tehetséget. Adott neki tízezer fontot, azzal, hogy majd a pénzdíjaiból megadja. „Az volt a megállapodásunk, hogy amit nyerek, az mind az övé, amíg le nem róttam a tartozásomat – mondja Taylor. – És ez remek ösztönző volt, mert ha leültem a kocsmában, és a haverokkal beszélgettem, belépett Eric, és azonnal szólt, még tartozom neki egy vagyonnal, mit lustálkodom. Vicces, de még ma is összerezzenek, ha meglátom.”

A mentor aztán kissé bánhatta nagylelkűségét, mert Taylor szép lassan lépkedett előre, és az 1990-es világbajnoki döntőben éppen Bristow-t győzte le. Persze óriási meglepetésre, a fogadóirodák 125:1-hez adták az újonc győzelmét, így aztán sokakat boldoggá tett. Egész Burslem rá fogadott. „A feleségem tett rám húsz fontot, az apám is, az apósom is, nyertek 2500-at. Bankot robbantottunk, a Ladbrokes helyi irodája nem tudta kifizetni a nyereményeket, mert mindenki rám fogadott. Soha nem felejtem el, hogy az utcán megállított egy idős hölgy, és zokogott. Az utolsó ötfontosát tette rám, és kapott 750-et, miközben a heti nyugdíja úgy ötven font lehetett. És jöttek az emberek, hogy Phil, vettél nekem egy új szőnyeget, egy mosógépet. Szép nap volt.”

Legjobban persze ő keresett, a győzelemért 24 ezer fontot kapott, számára hihetetlenül sok pénzt. Éppen munkanélküli-segélyből élt. „Vasárnap nyertem, kedden kellett menni a hivatalba a segélyért, de elzavartak. Ők is láttak a televízióban…”

Így indult a páratlan karrier, amely utána számtalan sikert hozott, ő lett a kocsmasport koronázott királya. És úgy is néz ki, mint egy tipikus angol pubvendég, csakhogy nagyon ritkán iszik alkoholt, és keményen edz, napi öt-hat órát tölt még most is a tábla előtt. Bőkezű szponzorai vannak, mégis évente 120-150 bemutatót is elvállal, mert az ott kapott pár ezer font is kell neki. „Olyan, mintha ezer éve lett volna, de sosem felejtem, honnan jöttem. Lehet, hogy milliomos vagyok, de ha egy húszast látok a földön, nemhogy lehajolok, de ha kell, vetődöm érte. Ez az egész mégsem a pénzről szól, amit keresek, a családomra költöm, megveszem nekik, ami kell, házat, autót, de engem nem ez motivál, hanem a győzelem, imádom a versenyt.”

Taylor szereti magát Roy Keane-hez, a Manchester United korábbi legendás középpályásához hasonlítani. Hogy ugyanolyan erős, sikeréhes, eltökélt, akit nem lehet kizökkenteni. Inkább tudatosan arra készül, hogy az ellenfelei tartsanak tőle, s ilyenkor a döntő helyzetekben mindig az ő kezük remeg meg. „Agresszív vagyok, és tudom pontosan, mi kell a sikerhez.”

Honnan ez a Roy Keane-féle párhuzam? A hosszabbításban elvesztett 2003-as vb-döntő után a Manchester United edzőközpontját látogatta meg, és a konditerembe lépve bemutatták Keane-nek mint dartsvilágbajnokot. Mire a futballista sóhajtott egyet, és csak ennyit vetett oda: „Volt világbajnok…” És ezzel nem megalázta, hanem elbűvölte Taylort. „Micsoda mentalitás! Csak a győzelem számít, semmi más. Azóta már többször megköszöntem neki.”

Mellesleg kellett is neki ez a lökés, mert a mélyponton volt. Akkor vesztette el az apját, az egyik unokáját, és elbukta a vb-címet. „Megcsömörlöttem, szörnyű időszak volt. A sztárok ilyenkor őrülnek meg, és lesznek az alkohol vagy a drog rabjai. Nálam ez szóba sem jöhetett, de a világbajnoki címem sajnos elúszott.”

A tetovált külsejű, magabiztos világbajnok a magánéletben csendes, nyugodt ember. A 48 éves sportembernek négy gyermeke és két unokája van. Az idill egyszer azonban összetört. Még 1999 októberében két 23 éves nő azzal vádolta meg, hogy egy skóciai fellépése után a lakókocsijában szexuálisan zaklatta őket. Taylor végig tagadott, de 2001 májusában a bíróság bűnösnek mondta ki, és kétezer fontos pénzbüntetéssel sújtotta. A világbajnok, aki ma is állítja, hogy a bulvárlapok találták ki az egészet, összeomlott.

„Összetörtem. Az emberek, akik addig ajnároztak, nem hittek nekem. Öngyilkos akartam lenni. Ültem otthon egy éjszaka, és úgy éreztem, hogy elég volt. Szerencsére a családom, a környezetem kirángatott ebből a hangulatból. Túljutottam rajta.”

Bizonygatnia sem kell, elég ránézni az újabb eredményeire. Néhány éve úgy nyilatkozott, hogy lassan nyugdíjba megy, és elköltözik, mert még egy kis napsütés hiányzik az életéből. Mégis ott áll ma is a dartstábla előtt, és továbbra is Stoke-on-Trentbe jár haza. És azt mondja, van, amit a pénzzel sem lehet megtartani. „Bizonyos szempontból boldogabb voltam a darts előtt. Akkor nem volt szép házam, új autóm, nem jártam nyaralni, de sokkal több álmom volt. Ma már nem álmodozom. Nem tehetem meg, mert tökéletes profinak kell lennem.”